Regina!:)
Üdvözöllek 

MENÜ

Az idei őszi-téli időszak egyik kétségtelenül nagy slágerdizájnja a csipke festés. Valójában elég hozzá egy alapfokú akrilfestési gyakorlat és némi fantázia. Ez utóbbi hiányában keressünk lefesthető mintákat az internetről, vagy tegyünk egy kisebb sétát egy rövidáru üzletben. A csipkeutánzat akrilból lehet fekete vagy fehér, szexisen piros vagy masnis csábos, kislányos.

Tegyünk némi próbát egy tipen:

- körömágyhosszabbító zselét vagy porcelánt vigyünk fel alapszínnek, s erre fessük tűhegyű ecsettel a hajszálnál is vékonyabb vonalakkal a csipke utánzatát. eleinte csak kisebb részletet fessünk fel 1-1 sarokba, később ferde osztásban a fél körmöt is beboríthatja a csipkeminta.

A dupla szövést imitáljuk vastagabb vonallal, a csipkében lévő mintákat ügyesen másoljuk át szinte szálról-szálra.

Előre megfesthetünk 1-2 virágszirmot, majd annak a belsejét csipkézhetjük be, vagy egy csipkeszélet festhetünk kis kilógó madeira sávokkal.

A csipke valójában a fehérnemű vagy a harisnya mintáira rímel, apró, nyugodt, hajszálvékony vonalai a műkörmös mester kitartásáról, érzékisége pedig viselője egyéniségéről árulkodik. Mi is lehetne szexisebb egy ködös őszi reggelen, mint egy csábos csipkeharisnya tűsarkakon, s hasonló mintázatú ápolt és csinos műköröm....  Nincs az a férfi, aki ezt meg ne nézné, ugye egyetértünk?

Kevés gyakoribb kérdés hangzik el manapság a körmös szalonokban, mint a "Mi lesz az idei tavaszi-nyári trend színe? "Nos,boldogan jelentjük, hogy minden típusú vendég találni fog kedvére való színt a trendi árnyalatok közül. A  legnépszerűbb azonban mégis a türkiz, a magenta, a pasztell színek - párosítva az élénk, majdhogynem téli színpárjukkal.

Bátran illeszthetünk például azúrkék mellé türkizt, vagy kiwi zöld mellé királykéket - ám az örök szabály most is lebegjen a szemünk előtt: két színnél többet csak színképzett szemű és érzékenyen jó ízlésű vendég körmére tegyünk fel.

Hírek

  • Divat 2011
    2011-10-22 17:09:32

    A MOU márka a kényelmes countryside feelinget hivatott képviselni. Mottójuk, hogy élj egyszerűen, szeresd a természetet és érezd a puhaságot. Múúú. (Zárójelben jegyzem csak meg, hogy az olyan országokban, mint Magyarország, ahol a vidék - ami természetesen nem egyenlő a countryside-dal emiatt - egy mélységesen lenézett valami, ez talán eleve nem egy vonzó önmeghatározás. De ez igazán nem számít.) Olyan lábbeliket gyártanak, amik kecske és báránybőrből vannak és nagyon natúr kinézetűek. Ezt mondják. Viszont nem lehet nem észeevenni a hasonlóságot a híres UGG csizmával, és igaza is van a cipőgyártóknak: ha megvesznek egy csúnya-csizma márkát, akkor van ott még hely nekünk is, meg fogják venni a másikat is. Azaz, ha megveszik az UGG-ot, akkor megveszik a MOU-t is. És nyilván így is van. Még a márkajelzés is ugyanott a saroknál található.
    Honlapjuk:  http://www.mou-online.com/
    Mou csizmát találsz még itt: http://www.net-a-porter.com/Shop/Designers/Mou?resType=designer&keywords=mou

  • Divat 2011
    2011-10-22 17:09:31

Szavazás

Szerintetek jóó ez a oldal ?, Ha véletlenül valakinek nem tetszik akkor miért lépett bee???? De nagyon remélem hogy mindenkinek tetszeni fog ...:) ♥
Szupi
Aha ,nagyon tetszik
Nem nem tetszik :( ....
Elmegy
Asztali nézet